​

Hogyan vesznek el a nők a gondoskodás láthatatlanságában és miként találhatnak vissza önmagukhoz?

A nők generációk óta viszik a vállukon a családokat: a gondoskodást, a háztartást, a családi logisztikát, az érzelmi törődést, a család összetartását — és mindezt nagyrészt láthatatlanul, fizetés nélkül, elismerés nélkül teszik.

A nőktől elvárják, hogy legyenek tökéletes anyák, támogató társak, jó szeretők, kiváló szakácsok, tanítónők, bejárónők, kijárónők – főként, ha a gyerekekről van szó – szakértői számos szakterületnek, ami éppen a család útjába akad, utazási irodák, kreatív szakemberek, harmonizáló érzelmi központok, és közben maradjanak szépek, vonzók, kedvesek, lelkesek és csendesek.

Az önérvényesítési törekvésekre viszont – ha vannak – gyakran elutasító, vagy bagatellizáló reakció érkezik.

Hogyan nőnek bele a nők a láthatatlan teherhordó szerepekbe, amelyek szétszabdalják az identitást, és hogyan alakul ki a mindent elbíró, minden kihívásnak megfelelni bíró nő mítosza?

Hogyan maradnak a nők szerepek közé szorítva, és miért küzdenek még mindig az autonómiáért a családokban, a párkapcsolatokban és a társadalomban?