Ma a tucatnyi esztétikailag komolyan vehető kőszínház mellett akár tízszer ennyi figyelemre méltó független alkotócsoport működik. Ha továbbra is a harminc évvel ezelőtti, kőszínház-központú paradigma szerint gondolkodunk, a szakma mintegy 90 százaléka kívül marad a látómezőn. Ezek az előadások gyakran nem kész szerepekből és bevett műfajokból indulnak ki, hanem közösségben születnek, a dokumentumszínháztól és lecture performance-tól a színházi nevelésig vagy a sétaszínházig. Ez a közeg sokszor frissebb és kockázatvállalóbb, miközben alig van mögötte stabil hely, finanszírozás vagy intézményi védőháló. A beszélgetésben arról lesz szó, hogyan lehet ma így pályát kezdeni, közösséget és közönséget építeni, megélni, és mire lenne szükség ahhoz, hogy ez a művészeti közeg ne a rendszer peremén maradjon.